Hajdúhátság vízgazdálkodásának fejlesztése
CIVAQUA PROGRAM
(projekt-előkészítés)

A projekt ismertetése

A JELENLEGI HELYZET ÁTTEKINTÉSE

Az elmúlt néhány évtizedben tapasztalt igen szélsőséges meteorológiai és hidrológiai események a klímaváltozás jelének is tekinthetők. Az előrejelzések alapján fel kell készülni az elhúzódó és egyre gyakoribbá váló vízhiányra. A fokozódó vízigények kielégítésére alkalmas fejlesztési lehetőség, a vízvisszatartás műszaki infrastruktúrájának fejlesztése mellett, a nagyobb vízkészlettel rendelkező vízfolyásokból történő átvezetés.

Debrecen és környéke vízellátásának fejlesztésére, illetve a vizek térségben tartására irányuló törekvések évtizedekre nyúlnak vissza. Ennek egyik legjelentősebb állomása a Keleti-főcsatorna megépítése volt (átadása: 1956. július 14.), amely a Tisza vizét, ha nem is Debrecenbe, de elérhető közelségbe (18-20 km) hozta. A Keleti-főcsatorna azonban a Hortobágy és a Hajdúhát között futva lényegesen alacsonyabb tengerszint feletti magasságon épült meg, mint amelyen Debrecen fekszik, emiatt a szükséges vizet gravitációs úton nem lehet oda eljuttatni.

A ’70-es évek elején felmerült a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) kiépítésének gondolata, melyet három ütemben terveztek megépíteni. 1977-ben el is indult az első ütem, de a projektet gazdasági okok miatt a ’80-as években leállították. Az elmaradt műszaki beavatkozások hátrányait célozza felszámolni a CIVAQUA program, melynek feladata a HTVR továbbfejlesztése, ugyanakkor az eredeti elképzelésekhez képest az utóbbi évek megváltozott igényeinek megfelelően részben módosult, kibővült tartalommal.

FEJLESZTÉSI TERVEK

A CIVAQUA olyan térségi fejlesztést jelent, amely egyszerre biztosítja a természetvédelem, a vízgazdálkodás igényeinek, és a lakosság idegenforgalmi, sport és rekreációs elvárásainak kielégítését és fejlesztését.

A projekt megvalósulása esetén annak jótékony hatása jelentkezik:

  • a térség környezeti állapotának javulásában,
  • a vízkészlet-gazdálkodás fejlesztésében,
  • a térség népesség-megtartó erejének fejlődésében,
  • a város és térsége hazai és nemzetközi turisztikai, illetve befektetési szempontú vonzerejének fejlesztésében,
  • a lakosság egészségi állapotának javulásában,
  • az öko-, sport és rekreációs turizmus feltételeinek a megteremtésében.

A PROJEKT AZ ALÁBBI PROJEKTELEMEK RÉSZLEGES VAGY TELJES ELŐKÉSZÍTÉSÉT FOGLALJA MAGÁBA

  1. HTVR szivattyútelep fejlesztés
  2. H-IV nyomóvezeték kiépítése
  3. H-IV/A nyomóvezeték kiépítése a 2. sz. kiegyenlítő tározóig
  4. H-IV/B vezeték kiépítése
  5. H-II/B vezeték megépítése
  6. H-II/A - Brassó-éri vízleadó zárt vezeték és vízleadó műtárgy megépítése
  7. Nagyerdei mellékvezeték megépítése
  8. Kondoros-csatorna mederburkolása
  9. Kondoros-Cserei-ér ök. csat. megépítése
  10. Cserei-ér mederburkolása
  11. Cserei-ér - Fancsika I. ök. csat. mederburkolása
  12. Kóc-ér mederburkolása
  13. Kati-ér - Fancsika I. ök. csat. mederburkolása
  14. Kati-ér mederburkolása 40+861 - 40+491 szelvények között
  15. Kati-ér mederburkolása 39+155 - 38+561 szelvények között
  16. Kati-ér mederburkolása 38+091 - 28+710 szelvények között
  17. Új műtárgyak 10 db
  18. Vízkivételi műtárgyak 12 db
  19. Tolózárakna 5 db
  20. Műtárgy felújítás, fejlesztés 9 db
  21. Fancsika I. tározó felmérés, átvezetés megoldása
  22. Fancsika II. tározó felmérés, átvezetés megoldása
  23. Fancsika III. tározó felmérés, átvezetés megoldása
  24. Mézeshegyi tórendszer I. felmérés, átvezetés megoldása
  25. Nagyerdei fogadótározó felmérés, átvezetés megoldása
  26. Nagyerdei vízpótlás (tanulmányterv)

Az előkészítés során a projektelemek esetében szükséges geodéziai felmérés, talajmechanikai vizsgálat és szakvéleményezés, a környezetvédelmi engedélyezési dokumentáció (EVD, KHT), valamint az örökségvédelmi és lőszermentesítési dokumentáció elkészítése történik meg. Koncepciótervben megvizsgálják a Nagyerdő vízpótlásának lehetőségeit. Az 1-11., a 13-15., a 17-20. és a 25. sorokon szereplő létesítmények esetében emellett részletes engedélyes és tender szintű tervezés, valamint a tervezés során kialakuló, a majdani fejlesztéssel érintett területekhez kapcsolódó területszerzés előkészítése is megvalósul.

A PROJEKT JELLEMZŐ ADATAI

Kedvezményezett neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) konzorciuma
Projekt címe: Hajdúhátság vízgazdálkodásának fejlesztése – CIVAQUA program (projekt-előkészítés)
Projekt azonosító száma: KEHOP-1.3.0-15-2021-00025
Szerződött támogatási összeg: 500 000 000 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
Projekt kezdő időpontja: 2021. 02. 01.
A projekt fizikai befejezésének tervezett határideje: 2023.11.30.

CIVAQUA II a előkészítés helyszínrajz

CIVAQUA II b tervezés helyszínrajz