Hajdúhátság vízgazdálkodásának fejlesztése
CIVAQUA PROGRAM
(projekt-előkészítés)

HAJDÚHÁTSÁG VÍZGAZDÁLKODÁSÁNAK FEJLESZTÉSE – CIVAQUA PROGRAM (PROJEKT-ELŐKÉSZÍTÉS)

ÜDVÖZÖLJÜK OLDALUNKON!

A CIVAQUA program első ütemének megvalósítása 2021-ben elkezdődött, amely keretében a Debrecentől nyugatra fekvő Tócó vízfolyás revitalizációja történik meg. 

Ezzel párhuzamosan zajlik a CIVAQUA program második ütemének előkészítése. Ezt a fejlesztést is az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg, a Debreceni Önkormányzattal együttműködve. A „Hajdúhátság vízgazdálkodásának fejlesztése – CIVAQUA program (projekt-előkészítés)” című, KEHOP-1.3.0-15-2021-00025 azonosítószámú előkészítő projekt keretében elnyert európai uniós és magyar állami támogatás összege 500 millió forint. A támogatás intenzitása száz százalék.

A PROJEKT CÉLJA

A projekt keretében egyebek mellett a Nagyerdő, valamint az Erdőspusztai-tározók vízpótlásának műszaki megvalósítási lehetőségeit készítik elő a szakemberek.